Asamoah Gyan lőtte be a 85. percben Ghána első 2010-es vébégólját Pretoriában Szerbia ellen, ahol nyoma sem volt a felkészülési meccseken tapasztalt töketlenkedésnek, Mensah visszatért.

Ekkor a szerbek már 10 emberrel játszottak, miután Lukovicsot kiállították A. Gyan lerántása miatt. A 11-es Kuzmanovics kezezésének volt köszönhető, Gyan pedig magabiztosan belőtte. (SG-közvetítés)

Ami rögtön látszott, hogy John Mensah személyében végre valódi irányítója lett a csapatnak, a védelem például teljesen jól működött, eltekintve néhány iszonyatos hibától, amikor a meglepően jó formát mutató Kingson kapus bravúrja kellett ahhoz, hogy a szerbek gól nélkül maradjanak.

André Ayew remek volt a bal szélen, magabiztosan hozta fel Ghána a labdát az elképzelés nélkül játszó szerbek 16-osáig, ott azonban elakadtak a támadások, hiányzott a pontos befejezés. Kivéve az utolsó perceket, amikor a csapat felszabadult a góltól, A. Gyan óriási kapufájával zárult a meccs.

Ezzel Ghána az első afrikai ország, amelyik meccset nyer és 3 pontot szerez a 2010-es focivébén, a házigazdák pénteken döntetlent játszottak Mexikóval. A D csoportban az első kör második meccsét a németek játsszák az ausztrálokkal, szombaton 20:30-kor. A meccset itt lehet majd megnézni.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ghanafanz.blog.hu/api/trackback/id/tr682078851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2010.06.13. 18:25:17

Ha lenne egy Eto'o v. Drogba szintű klasszisuk, egy negyeddöntő esélyes csapat lenne a ghánai.

TickTickTickBoom 2010.06.13. 18:25:54

nagyon szép teljesítmény volt, szerbeket amúgy sem kedvelem, úgyhogy külön öröm volt, ráadásul sikerült okos, néhol szép játékkal megütni őket

csak a kengurukat is verje meg Ghána még

Quit 2010.06.13. 18:48:54

Jó meccs volt :) Amúgy elírtátok a fejlécnél az eredményt