Ghána - USA (2-1)

2010.06.26. 13:11 Tebege

Egy helyen lesz változtatás a korábbi meccshez képest a ghánai válogatottban, Prince Tagoe helyén Samuel Inkoom, a Basel 21 éves szélsője, juniorvilágbajnok kezd. Ez jó hír azoknak, akik Tagoe játékát nem találták eléggé meggyőzőnek, Rajevac edző a németek ellen Sulley Muntarival próbálkozott helyett a meccs második felében. Inkoom volt egyébként az, aki a 2009-es U-20-as vébédöntőn 2 gólt lőtt a braziloknak 0-0 után.

Mindez a szövetség honlapján olvasható, a Ghanasoccerneten viszont azt írják, még Sulley Muntari is, az Inter heves természetű szélsője is kezdhet, aki bocsánatot kért korábbi kirohanása miatt, és keresi a szerb kapitány kegyeit, az edzésen jól teljesít.

John Mensah csk. mellett a fiatal Jonathan Mensah a védőknél, Vorsah továbbra sem tud játszani sérülése miatt. 

A csapattól elsősorban mindenki rendes akciógólt vár, persze nem fog senki megsértődni, ha megint 11-esekkel jutunk tovább - feltéve, ha továbbjutunk. A mostani vébészereplés alapján a 2 csapat statiksztikája hasonló, leszámítva, hogy Ghána jóval többet passzol, és a sikeres passzok aránya is nagyobb, viszont az USA már 4 gólt lőtt a vébén, mindkét alkalommal fordított az álláson (Anglia, Szlovénia), ami Ghánának még csak 10 ember ellen sikerült. Eddig ugyanannyit szabálytalankodott a két csapat.

Felállás: Richard Kingson, John Paintsil, Hans Adu Sarpei, Jonathan Mensah, John Mensah, Anthony Annan, Samuel Inkoom, Kevin-Prince Boateng, Asamoah Gyan, Kwadwo Asamoah, Andre Aye.

A MECCSET A BLOGON IS KÖZVETÍTJÜK!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ghanafanz.blog.hu/api/trackback/id/tr812112118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fejlődő Szervezet 2010.06.26. 20:26:51

A sárgákat nem törölték a csoportmeccsek után?

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.06.26. 21:23:51

@Fejlődő Szervezet: új szabály, hogy a negyeddöntők után törlik, hogy a nagy sztárok sima sárga miatt ne hiányozhassanak a döntőről, csak ha kiállítják őket az elődöntőben.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2010.06.26. 22:47:18

Eddig Asamoah Gyan a legjobb. Szerinted?
golvago.com
süti beállítások módosítása