Büszkeséggel olvassuk a Rúgd és Fuss blog márciusi posztját, amelyben áttekintik a színesbőrű focisták elterjedésének történetét Angliában. Mint kiderül, az első profi fekete focista Arthur Wahrnton volt az 1880-as években, aki a lelkészi pálya helyett a futballistáét választotta, és nem kis hírnévre tett szert féktelen életmódjával az alapvonalon innen és túl.

"A ghánai születésű Wharton az 1880-as évek elején érkezett Angliába, hogy metodista lelkésznek tanuljon, de hamar rájött, hogy a pezsgő brit sportélet sokkal több szórakozást tartogat számára, mint a Jóisten dolgaival való foglalatoskodás."

"Abban az időben a kapusok a térfelük feléig előreszaladva még a kezüket is használhatták, ami a rögbihez tette hasonlatossá a játékot, és Whartonnak bizony megvolt a kellő fizikuma ehhez. Legnagyobb specialitása az ún. dupla öklözés volt, azaz a labdát és a támadó fejét is kiütötte a biztonság kedvéért a beadások alkalmával, de a produkciói különben is a cirkuszi mutatványokra emlékeztettek: ha messze járt a labda a nézőket nevettette, de olyan is előfordult, hogy egy lövést a keresztlécen lógva védett ki, méghozzá úgy, hogy a labdát a combjai közé fogta."

Teljes cikk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ghanafanz.blog.hu/api/trackback/id/tr272026292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása