Majdnem elsírta magát Michael Essien, amikor búcsút vett a párizsi edzőtábortól, és hazatért Londonba, írja a ghánai futballszövetség (GFA) honlapja. Az egyelőre nincs eldőlve, hogy a Chelsea játékosa kiutazik-e a Dél-Afrikába, hogy valamilyen formában azért támogassa a csapatot. Csütörtökön közölték, sérülése miatt nem lehet ott a vébén.

Érzelmes jelenet játszódott le, amikor Michael Essien elhagyta a tábort, számolt be a GFA szóvivője. "A találkozón Essien csak azt tudta ismételgetni, mennyire szeretett volna ott lenni a világtornán" - nyilatkozta Randy Abbey.

A csapat legjobbja sorra felkereste a szobáikban a csapattársakat, és mindenkivel külön beszélt, szól a beszámoló, amely kitért arra is, nincs még eldöntve, hogy Essien valamilyen formában támogatja-e majd jelenlétével a válogatottat Dél-Afrikában. (A képen Essien mellett Quincy Owusu-Abeyie látható)

Szinte megállt az élet Ghánában a hír hallatán a Ghanasoccernet beszámolója szerint. Az összes rádióadón Essien távolmaradásáról, és a továbbjutási esélyekről kezdtek el beszélni.

Az accrai bárokat végiglátogató helyszíni tudósító szerint az állandó politizálást felváltotta a fociról való diskurzus.

Persze vannak olyan vélemények is - amit például a Ghána Fanz-szektor egyik vezérszurkolója is oszt, hogy akár még jól is elsülhet a szupersztár hiánya, amely még inkább arra ösztönözheti a még nevet nem szerzett fiatalokat, hogy megmutassák a világnak, több Essienje is van Ghánának.

(via Ghanafa, Ghanasoccernet)

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ghanafanz.blog.hu/api/trackback/id/tr822036801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása